A motor külsőre tetszik, jól néz ki, de nekem általában tetszenek az idomos túrázók. Az összehasonlítási alapom elsősorban az Africa Twin Adventure Sports 1100, ahhoz nagyon hasonló az utasélmény, a hely a sofőr és a hátsó doboz között ugyanannyi. Az Africán a gyári hátsó ülés elég spártai volt, keskeny és előre is csúsztam rajta a lejtése miatt, így azt megcsináltattuk komfortosabbra.
Az NT-n az opcióként választható komfort ülés nagyon kényelmes, a sima gyárit nem próbáltam, de ha valaki hosszú túrákat tervez, szerintem mindenképp érdemes a komfort ülést választani. A térdszög ugyanaz mint az Africán vagyis szintén nagyon jó, jobb mint az R 1100 RT vagy a PanEuropean 1300, (ezekkel túráztam utasként sokat) hosszabb távokat még a térdfájósoknak is lehet bírni egy-két lábnyújtással. Amikor az oldalsó és hátsó dobozok is fent vannak, a fel- és leszállást talán picit nehézkesebbnek éreztem mint a korábban próbált túrázókon, de az is lehet hogy így tavasszal még be vagyok kicsit rozsdásodva a magas térdemeléshez 😊
Viszont a hátsó dobozra szintén opcióként rendelt háttámla igazán szuper, nagyon kényelmesen neki lehet dőlni, kimondottan pihentető is tud lenni egy-egy szakasz a jó minőségű aszfalton. Kátyús úton kicsit pattogós volt a menet, de lehet hogy más futómű beállítással ez is orvosolható, még próbálgatni kell.
Összességében nagyon várom már hogy több napos túrára is mehessünk vele, biztos vagyok benne hogy nagy élmény lesz.