Ez a nap is elérkezett, átvettem az új vasat. Nem, nem vagyok sem motoros újságíró, sem egy hozzáértő szerelő, de még csak fanatikus Hondás sem.
Az úgy kezdődött, hogy egy 2019-ben akartam venni egy GS-t, de azért előtte csak kipróbáltam egy DCT-s Africa 1100-at, aminek az lett az eredménye, hogy az Africát választottam. 2 év alatt nem mentem sokat vele, mindössze 11 ezret pakoltam bele. Egy (fő) bajom volt vele: a 176 cm-emmel nem voltam elég magas hozzá, azaz nem ért le a lábam róla, csak pipiskedve. Amikor meghallottam 2021 októberében, hogy az NT1100 ugyanazzal a vázzal, motorral, váltóval jön ki, csak az NT egy túrázó lesz, ami 7,5 cm-el alacsonyabb, mint az Africa, azonnal döntöttem. Kell.
Hazajöttem vele a Dreamból, 31 km van a motorban. Lehetetlen 31 km alatt megállapítani mindent, de az első benyomás megvan. Mivel Africáról ültem át, hozza azt, amiért a csere mellett döntöttem.
3 fő okom volt.
- az NT alacsonyabb. Azt vártam, hogy erről le fog érni a lábam. Pipa, motoros csizmában teli talppal leér a lábam.
- Az NT felnije könnyen takarítható (nem röhög, nekem ez igenis számít!) 😊 Az Africa belső nélküli küllős kereke oldalra küllőzött, ezért a rongyot középre be kell dugni és 3-4 küllőnként két újjal takaríthatod az amúgy mutatós arany színű felnit. Na hát ez nem én vagyok, az NT felnije alu, középen a szokásos öntött bordákkal, könnyedén takarítható.
- Előfordul, hogy bekapcsolt tempomatnál kisebb tempónál mindkét kézzel el kell engednem a kormányt (dolgozom is a mocival és néha van olyan feladat, amihez ez szükséges). Ezt az Africa 21-es vékony kerekével nem tudtam megcsinálni, mert beszitált a kormány, de az NT-t a hazaúton kipróbáltam, ezzel sikerült.
Tehát a 3 fő ok, amiért kicseréltem a mocit, hozta a vas a papírformát. A továbbiak: Komfort ülést érdemes hozzá rendelni, kényelmessé válik tőle a motorozás, illetve én úgy indítottam, hogy az Africáról átrakattam a kormánymagasítót, ami nem csak magasít, 2-3 centivel magasabbra emeli és ugyanannyival közelebb hozza a kormányt. Nekem egyéb számottevő különbség nincs érzetre az Africa és az NT között, de majd ha elkezdek szerpentinezni, akkor ki fog derülni, hogy mennyire zavar vagy nem zavar az IMU hiánya. Első benyomásra a futómű kellemesre hangolt, nem túl feszes, pont olyan, amilyet egy túrázótól elvár az ember fia.
Felültem hátra is, az utasnak sem lesz problémája, komfort üléssel kényelmes lesz szerintem. Száraz adatokkal nem fárasztok senkit, de én nem emlegetném külön a motorját, amikor a menetdinamikáról írok, mert DCT-vel együtt baromi jó, ami persze relatív, kinek mi a jó? 😊 Az első pillanattól kezdve érezni lehet a motort, azt csinálja, amit szeretnél, olyan, mint egy kezesbárány, nincs mit ragozni rajta, nekem nagyon bejön. A fékek adagolhatósága, blablabla… Ebbe én most nem kezdek bele.
A dobozok csak kulccsal nyithatóak, tehát minden doboz nyitásnál motor leállít, kulcs ki, doboz nyit és újra indít. Nyáron jó volna, ha csak kirúgnám az oldaltámaszt, lepattannék, innék két kortyot és már zúznék is tovább.
Időjárás védelem: Esőről még nem tudok nyilatkozni, azt majd később. A szélvédelme érzetre valahol egy PanEuropean vagy RT (számomra mindkettő nagyon jó) és egy GS között van. Szerintem nagyon jó, de talán egy hangyabokányit elmarad a PanEuropeantól. A gyári szélvédője még az én 176 centimhez a legmagasabb állásban is egy ici picit kevésnek tűnik, de majd szezon végére úgyis fog jönni valami Kappa vagy Givi túraplexi, dobok rá egyet, az nem gond. 😊 Összességében szerintem ez szerelem lesz.
Folyt köv…