Olvasva az írott és nézve a videós teszteket volt némi elképzelésem a motorról, de a személyes tapasztalatom végül jócskán módosítja a kialakult képet. Igaz, hogy csak az őszi 20 perces teszten alapuló és az eddigi 250 km-nyi fordulókból szerzett tapasztalatom van, de ezeket közreadnám pusztán azok kedvéért, akik azért vannak a csoportban, mert érdeklődnek a motor után, mint lehetséges választás, vagy épp várnak a megrendelt gépre.
Tekintettel arra, hogy nem vagyok szakértő, nem is értek a motorokhoz, így a teljesség igénye nélkül, mint egyszerű felhasználó tudok pár keresetlen gondolatot megosztani. És persze nem utolsó sorban a korábbi motorjaim kapcsán tudok különbségekről, előnyökről és hátrányokról beszélni.
Először is, a motor valóban kényelmes. Talán egy pár centivel magasabbra emelt kormánnyal még lehetne fokozni a kényelmet, de egy 178 cm-es fickónak így is közel van az ideálishoz. Kezdetben idegenkedtem a pont a térdem alatt elhelyezett lábtartótól, ami kifejezetten útban van, amikor le kell tennem a lábam, de most már be kell lássam, hogy számomra mégis így jó a térdszög miatt. Szóval majd megszokom, hogy előre vagy hátra kell lendítenem egy kicsit megálláskor. A plexi legmagasabb állásánál bőven ellátok fölötte, cserébe kapok egy kis menetszelet a sisakomra. Nem sokat, de az 1200-es GS-en megszoktam, hogy turbulencia- és szélcsendben utazom.
Könnyednek, fordulékonynak érzem, sokkal inkább, mint a GS-t, ami nagyjából azonos tömeg mellett sokkal nehezebbnek érződött. Ez meglepett.
A 100 Nm elégnek bizonyult az élményfaktorhoz is. Mondom ezt úgy, hogy a GS-em és a Tracerem is erősebb volt az NT-nél. A Tracer a vadságával olykor elcsábított a száguldozás irányába, de hosszabb távon az a motor próbatétel volt számomra a komoly rezonancia miatt, no meg azért, mert a reszelős hangja 1 óra elteltével kifejezetten irritált. Szóval kínlódva vettem rá magam, hogy távolabbra induljak vele, nem is éreztem jól magam rajta. Nem véletlenül váltak el útjaink.
Gyakorta kifogásolták a tesztelők a kaotikus gombrengeteget a bal kéznél. Nos, a hír igaznak bizonyult, tényleg sok a gomb és valószínűleg ezt tényleg meg lehetne oldani egyszerűbben, de a Honda védelmében el kell mondanom, hogy 2 óra motorozás után elég jól megszoktam és begyakoroltam, úgyhogy ez a probléma szerintem az első 1000 km után megszűnik problémaként létezni, úgyhogy a magam részéről már nem is emlegetném többet fel.
A plexi kézi működtetését szintén többen megemlítették. Nos, számomra ez a fingreszelés kategóriája, hisz a korábbi motorjaimon is általában a legmagasabb állásban használtam, vagy épp kánikulában induláskor lejjebb tettem a magam szellőztetése miatt. Őszintén szólva nem adnék súlyos pénzeket azért a fícsörért, hogy menet közben gombnyomásra állítsam. Ugyan ez a helyzet az elektromos futómű állítással. Van egy kipróbált beállításom és azon használom a motort. Ha meg az asszony felül mögém akkor tekerek rajta, és kész. A GS-en elektromos volt az állítás, de nagyjából annyi idő alatt pumpálta fel magát a gombnyomásra, mint amannyi idő alatt én tekerek ötöt. Szóval felárért nekem nincs szükségem erre.
A DCT működése „D” módban valóban értelmezhetetlen, ebben egyet kell értsek Sárvári Zsolttal. Azonban hál’ istennek van más üzemmód is. Nekem az S2 nagyjából azt adja, ahogyan én magam is váltanék. Ebben az állásban pusztán belterületen nyúltam bele néha manuálisan, hogy lakott területen belüli poroszkálásnál feljebb váltson harmadikból vagy negyedikből. Úgyhogy valószínűleg a közös életünk 98 %-ban a Tour módban S2-re állított váltóval fog eltelni. Ez viszont számomra nem jelent kompromisszumot, és élvezem a DCT kényelmét.
A futómű gyári beállítása nekem egy picit keménynek tűnik, de egyelőre nem tekergettem sehova, mert még a seggemben érzem a GS csatahajó szerű vonulását, és lehet, hogy csak ahhoz képest érzem keménynek.
A youtube-os videókon az NT-nek egyszerűen darálósan ostoba a hangja. Ez is kellemes csalódás volt, mivel már egy fél óra után megszoktam és megszerettem. A motoron ülve inkább a kipufogó mélyebb dörmögését hallom és nem a kéthengeres blokk zakatolását.
A motor választás olyan, mint a szerelem. Érvelhetünk logikával észszerűséggel, de az adott anyagi kereteken belül javarészt mégis csak emocionális kérdés. Aztán az már más kérdés, hogyha megvettük a gépet súlyos pénzekért, akkor abban az esetben is védjük a döntésünket, ha történetesen nem annyira fasza a gép vagy vannak komoly hiányosságai. Én például a nagy Suzuki Banditomat bumfordisága ellenére is imádtam. Valamiért ma is nosztalgiával gondolok rá. Meg is könnyeztem, amikor elváltunk. A csiri-viri Tracer 900 GT-t sosem tudtam megszeretni. Nem az én világom volt és nem is bántam, amikor elment a háztól. A BMW GS nagy álmom volt, ami számos szempontból teljesítette is az elvárásaimat, hisz nyilván pazar gép, de az alacsony fordulatszámon recsegő, csattogó váltója minden városi araszolgatás során döfés volt a szívemben, a szervízköltségek – még ha ritkán is került rá a sor – pedig szintén nem csaltak mosolyt az arcomra.
